3 Gyors Sós Krém És Kence (3)

3 gyors sós krém és kence

írta Kárai Dávid

Sokan találkoztatok már azzal a problémával, hogy egész egyszerűen meguntátok a szendvicseket. Mindegy, hogy reggeliről, piknikezésről vagy vendégváró falatokról van szó, a sós krémek mindkét esetben kihúzhatnak a csávából.

Most három olyan változatot mutatunk nektek, amelyek mind gyorsan és akár előre is elkészíthetőek. Sőt, kifejettem jót is tesz nekik, ha állnak néhány órát a hűtőben, mielőtt kenyérre kennétek vagy tunkolnátok őket.

A wasabis-zöldborsósat az egyszerűsége miatt szeretjük. A friss vagy akár fagyasztott zöldborsót sós vízben elég pár perc alatt puhára főzni, utána mehet hozzá a lime vagy citromlé és a wasabi, na meg annyi főzővíz, hogy krémesre tudd pürésíteni.

A sültpaprikát azért kiváló alapanyag, mert a sütőben (vagy még jobb ha grillen) feketére sült paprikának olyan mély, édeskés íze van, hogy kevés gránátalma és dió csak még jobban kiemeli. Ehhez mehet pita vagy lepénykenyér is.

A vargányás-sajtkrém pedig abbahagyhatatlan és jól muzsikál egy-egy szelet érlelt sonka vagy fűszeres szalámi alatt is, friss kovászos kenyéren.

3 gyors sós kence és krém

 Adag: 4  Előkészületi idő: 30 perc

Hozzávalók

A zöldborsós-wasabis krémhez:

  • 20 dkg zöldborsó
  • 1-2 teáskanál wasabi
  • 1 lime vagy citrom héja és leve
  • főzővíz a pürésítéshez

 

A sültpaptikás-gránátalmás krémhez:

  • 50 dkg kápia paprika
  • 5 dkg dió
  • 2 evőkanál gránátalmaszirup
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • pár csepp citromlé
  • só, bors

 

A vargányás sajtkrémhez:

  • 15 dkg vargánya
  • 2 evőkanál vaj
  • 3 szál friss zsálya
  • 20 dkg krémsajt
  • só, bors

 

ELKÉSZÍTÉS

A zöldborsós krémhez a borsót bő, sós vízben pár perc alatt puhára főzzük, leszűrjük, de a főzővizet felfogjuk és félretesszük. A megfőtt borsót a wasabival, a lime héjával és levével együtt turmixgépbe tesszük és annyi főzővizet adunk hozzá, hogy krémes, kenhető zöldségkrémet kapjunk. Ha szükséges sózzuk.

A sültpaprikás kencéhez a paprikákat 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a külseje már szinte fekete. Ekkor egy tálba tesszük őket, fóliával lefedjük és hagyjuk a saját gőzében puhulni 15 percet, így könnyebben meg tudjuk majd hámozni. A paprikákat héját lehúzzuk, a magházát eltávolítjuk, majd száraz serpenyőben átpirított dióval, a gránátalmasziruppal a fűszerpaprikával és a citromlével együtt összeturmixoljuk. A legvégén sózzuk-borsozzuk.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, majd a megtisztított vargányákat megpirítjuk rajta. Amikor már kezd barnulni, hozzádobjuk a zsályaleveleket is és néhány percig együtt pirítjuk tovább. A gombákat és a zsályát is kiszedjük a serpenyőből, hagyjuk pár percet hűlni, majd felaprítjuk. A krémsajttal együtt robotgépbe tesszük, borsozzuk és összeturmixoljuk. Ha szükséges, sózzuk.