A töltikézéshez kell egy kis türelem, ez igaz, de én kifejezetten szeretem főzés közben az ilyen monoton, szinte meditatív folyamatokat. És az a helyzet, hogy amikor a sós, az édes, a savanykás és fűszeres ízek ilyen kombinációban találkoznak, akkor hamar kiürül a tányér!!
A spárga tisztításánál arra ügyelj, hogy a fás vége ne maradjon rajta. Ezt úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani, ha két kézbe veszed, finoman meghajlítod, hogy elpattanjon. Ahol eltört, addig tartott a fás része, ezt tedd el alaplébe vagy húslevesbe, a többit részét pedig csíkozd fel. Én a sípokat is levágtam, ezt a reggeli rántottához sütöttem meg külön.
Fontos, hogy frissen a legfinomabb, amikor jó kriszpi még a réteslap, szóval csak tálalás előtt tessék megsütni és után rögtön mehet is az asztalra a feltétekkel együtt.
HOZZÁVALÓK
- 15 dkg feta sajt
- 1 csokor zöld spárga
- 9 db réteslap
- 5 dkg olvasztott vaj
- 1 citrom reszelt héja
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál olívaolaj
- frissen őrölt bors
- chli
- 3 ág friss menta
ELKÉSZÍTÉS
A réteslapokat csomagold ki, helyezz magad elé egyet egy vágódeszkára úgy, hogy a rövidebb oldala nézzen feléd, majd vágd hosszában három részre.
A feta sajtot és a megtisztított spárgát vágd akkora darabokra, hogy kényelmesen elférjen egy-egy tésztacsíkon.
A tésztacsíkokat kend meg vajjal, majd a csíkok aljára tegyél egy-egy darab sajtot és spárgát. A tészta két szélét hajtsd be, majd kezd el feltekerni, mintha töltött káposztát készítenél.
Addig folytasd, amíg az összes tésztacsíkot meg nem töltötted, majd tedd őket sütőpapírral bélelt tepsire, kend meg a tekercsek tetejét is vajjal, majd 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt süsd őket aranybarnára.
Ha kész, vedd ki a sütőből, hagyd pár percet hűlni, majd locsold meg kevés mézzel, olíva olajjal, őrölj rá friss borsot, chilit és szórj rá pár levél friss mentát és már tálalhatod is.